Világszerte az emberek egyre jobban aggódnak az éghajlatváltozás miatt. Az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) 2014-es jelentése szerint 10-ből 8 ember úgy látja, hogy az éghajlatváltozás komoly veszélyt jelent országa számára. A klímaváltozás egyik fő okozója a megnövekedett üvegházhatású gázok (ÜHG-k) légkörbe jutása. Ezen gázok közé tartozik minden olyan gáz, amely elnyeli és újra kibocsájtja az infravörös hullámhosszú fényt, ezáltal melegebben tartva bolygónk légkörét. Fő üvegházhatású gázok pl. a vízgőz, szén-dioxid (CO2), metán (CH4), dinitrogén-oxid (N2O) és az ózon (O3) (Branders, 2012). Az üvegházhatású gázok a természetben is előfordulnak, de az emberi tevékenységek (pl. fosszilis tüzelőanyagok elégetése, növénytermesztés, állattenyésztés) növelik az ÜHG-k szintjét a légkörben.
Az ÜHG kibocsátást szén-dioxid-egyenértékben (CO2-eq) mérik. Ez azt jelenti, hogy a CO2 értéke 1, és a tőle eltérő gázokat az általuk 100 éves időtávon okozott felmelegedés mennyiségével súlyozzák. A tejtermeléssel és feldolgozással kapcsolatos legfontosabb ÜHG-k a CO2 (CO2-eq=1), a CH4 (CO2-eq =34), és a N2O (CO2-eq=298)(IPCC, 2014). Az élelmiszertermelés a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 26%-át teszi ki, mely 13,7 milliárd tonna CO2eq-t jelent évente (Gaillach-Marbach, 2021), ennek 12,5%-át (1,71 milliárd tonnát) a tejtermelési szektor adja (FAO, 2019).
A tejtermelésen belül az ÜHG-k kibocsátása számos tevékenységből eredhet, amelyek „a bölcsőtől a sírig” terjednek (azaz a takarmányozástól a hulladékkezelésig). Ezek a tevékenységek magukban foglalják például a műtrágyák és a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását a takarmány előállításához, a szarvasmarha emésztése során végbemenő fermentációt, trágyakezelést, a tejfeldolgozást és különféle tejtermékek előállítását, továbbá kiskereskedelmi ellátási láncokon keresztül a végső fogyasztónak történő forgalmazást is. A tejtermelés esetében ÜHG kibocsátás szempontjából a szarvasmarha emésztése során kibocsátott metán a fő probléma, amely a tejágazat teljes ÜHG-kibocsátásának 75%-át teszi ki (Poore-Nemecek, 2018). Napjainkban számos kutatás foglalkozik a szarvasmarhák takarmányozásával, hogy minél inkább mérsékeljék ezt a káros hatást. Abad és munkatársai 2016-os tanulmányában például arról számol be, hogy hagymakivonattal képesek voltak gátolni a metánkibocsátást a szarvasmarháknál, ám a hagyma illóanyagai megjelentek a tejben, jelentősen lerontva annak érzékszervi tulajdonságait. Kinley és munkatársai 2020-ban vörösalgakivonatot adagoltak a szarvasmarhák takarmányához, mely 98%-kal csökkentette a metánkibocsátást, ám még további kutatás tárgyát képezi, hogy ez milyen mértékben változtatja meg a tej beltartalmi paramétereit.
A világ marhahúsának alig fele származik (44%) kettőscélú tartásból, pedig sokkal kevesebb károsanyag-kibocsátást produkál, mivel az szénlábnyoma megoszlik a tejtermékekkel. Míg a húshasznú szarvasmarhákból származó konyhakész hús 1 kg-ra vonatkoztatott CO2-eq értéke 99,8 kg, addig ez az érték tejelő állományú szarvasmarhákból származó húsnál 33,3 kg CO2-eq /kg, tej esetében ez az érték 3,15 kg/liter (Poore-Nemecek, 2018). Egy pohár (250 ml) tej elfogyasztásának szénlábnyoma megfelel 3,8 km autóval megtett út CO2 kibocsátásának.
Adódik a kérdés, hogyan csökkenthetnénk a tejipar ÜHG kibocsátását? Megoldás lehet például, hogy a nemzetközileg elfogadott életciklus-értékelési (LCA) módszerrel mérjük a tej szénlábnyomát, így meghatározhatjuk az ÜHG-k fő kibocsátóit a szektoron belül, ezáltal célzottan csökkenthetjük azokat. Szóba jöhet továbbá a kettőshasznú szavasmarhák állományának bővítése, azok termelékenységének javítása. Precíziós mezőgazdasági módszerekkel csökkenthetjük a takarmánytermeléssel járó kibocsátásokat, a precíziós takarmányozási módszerekkel pedig optimalizálhatjuk takarmányfelvételt és tápanyag-ellátottságot, mely végső soron kedvezően befolyásolhatja a tej beltartalmi paramétereit is.
A szerző a hivatkozott irodalmak jegyzékét kérésre az Olvasó rendelkezésére bocsátja.
Szerző:
Nagy-Kovács Katalin
tudományos munkatárs (MTKI Kft.)