Az immár több, mint 120 éves Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. 2024. szeptember 20-án, pénteken látta vendégül kiemelt ügyfeleit és üzleti partnereit az Intézet mosonmagyaróvári, Csiszár József utcai új épületkomplexumában.
A rendezvényen Dr. Árvay István polgármester köszöntötte az iparági vállalatvezetőket és együttműködő partnereket. A partnertalálkozó keretében vendégeink megtekinthették az MTKI Kft. új laboratóriumait, a kísérleti és gyártóüzemet és a kereskedelmi raktárközpontot, megismerhették a XXI. század szakmai és tudományos igényeit maximálisan kiszolgálni képes infrastruktúrát.

„Hálásak vagyunk ügyfeleinknek, hogy együtt, egymást erősítve tudunk dolgozni. A munkakapcsolaton túlmutatóan ügyfeleink bizalommal, sok esetben már-már barátként keresik munkatársainkat, ami jól tükrözi a közös munka hatékonyságát és eredményességét. Az elmúlt több, mint 120 év hagyománya kötelez is minket a kompromisszumok nélküli magas minőségre, ugyanakkor ki is jelöli az irányt a folyamatos megújulásra, innovációra. Folyamatosan, „kívül-belül” újulunk: méltán vagyunk büszkék és mutatjuk be Partnereinknek az Intézet jövőjét szolgáló új épületkomplexumot. – hangsúlyozta Dr. Kocsis Róbert, az MTKI Kft. ügyvezetője.

Az MTKI Kft. munkatársai az elmúlt években közel ötven know-how-t és mintegy tíz szabadalmat dolgoztak ki, amelyekből több nemzetközi ipari hasznosítás alatt áll többek között az USA-ban, Argentínában és Írországban.
A jövőbeli céljok között szerepel a kereskedelmi portfólió és az akkreditált laboratóriumi vizsgálatok körének bővítése, valamint a kísérleti üzemben zajló terméktesztek és termékreceptúrák kidolgozása mellett, az élelmiszer-előállítói engedély birtokában magas minőségű sajtokkal terveznek megjelenni a piacon.

A komplex szolgáltatási körrel – amely felöleli az alapanyag minősítésétől kezdve a teljes termék- és gyártásfejlesztési folyamatot az élelmiszer forgalomképességének minősítéséig bezárólag – az MTKI Kft. tovább erősítheti piacvezető szerepét a tejipari kutatások terén.
A partnertalálkozóról készült összefoglaló és a fotógaléria:
